Sikeresen zárult November 30-án az INTERREG Magyarország-Horvátország Együttműködési Program 2014-2020 keretén belül elnyert „A megújuló energiaforrások és az energiahatékonyság a vidékfejlesztésben” (röviden RURES) című pályázat workshopja.
 

 

Sikeresen zárult november 30-án az INTERREG Magyarország-Horvátország Együttműködési Program 2014-2020 keretén belül elnyert „A megújuló energiaforrások és az energiahatékonyság a vidékfejlesztésben” (röviden RURES) című pályázat workshopja. Az esemény – melyen a szervező Kaposvári Egyetem mellett az Eszéki J. J. Strossmayer Egyetem Villamosmérnöki, Számítástudományok és Informatikai Kara, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontja is képviseltette magát – helyszíne a Kaposvári Egyetem volt.

A workshop témája a megújuló energia felhasználásának lehetőségei volt, melyre a szervezők a térség lakosságának, vállalkozásainak képviselőit, illetve hallgatókat hívtak meg. A programban a meghívott előadó mellett minden projekttag részéről elhangzottak előadások és bemutatásra kerültek a Koppányvölgy Naturpark településein a lakosság körében kitöltetett kérdőív eredményei is, mely a biomassza felhasználásra helyezte a hangsúlyt.