Bejelentkezés

2 napos tréning a törökkoppányi térségben, 2018. április 12-13.

 

Eredményesen zárult április 12-13 között az INTERREG Magyarország-Horvátország Együttműködési Program 2014-2020 keretén belül elnyert „A megújuló energiaforrások és az energiahatékonyság a vidékfejlesztésben” (röviden RURES) című pályázat 2 napos tréningje. Az esemény – melyen a szervező Kaposvári Egyetem mellett az Eszéki J. J. Strossmayer Egyetem Villamosmérnöki, Számítástudományok és Informatikai Kara, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontja Regionális Kutatások Intézete is képviseltette magát – helyszíne Törökkoppány volt. A tréning témája a megújuló energia felhasználásának lehetőségei a mezőgazdaságban volt, melyre a szervezők a térség lakosságának és vállalkozásainak részére fórumot hívtak össze.

Az első nap a törökkoppányi régió lakosait helyezte középpontba, ahol a megjelentek jó gyakorlatokat hallhattak hazai és horvát példákon keresztül a vidéki térség energiafelhasználásának lehetőségeiről. A délutáni fókuszcsoportos vizsgálat a helyiek attitűdjeit tárta fel a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatban, emellett tesztelésre került az a kérdőív is, mely az igények és lehetőségek feltárását célozza majd a közeljövőben.

A második nap a helyi mezőgazdasági vállalkozások tapasztalatait, ismereteinek bővítését célozta. Az ehhez párosított jó gyakorlatot a dombóvári Agrár-Béta Kft-nél tekinthették meg a résztvevők. A jelenlevők egy bevezető előadást követően látogatást tehettek a Bioenergia farmnál. Bemutatásra került a napelem ültetvény, a biogáz üzem, a bioetanol gyár, valamint az orchidea kertészet. Zárásként kerekasztal beszélgetés zajlott Molnár István szakértő és a vállalkozók között, ahol a feltett kérdésekre minden érintett választ kaphatott.

Minden segítőnek és résztvevőnek ezúton is köszönjük a közreműködést!